Pallótok hátrányai

A pallótokos beltéri ajtó hátrányai

Sajnos az elmúlt 30+ év építőipari minősége hozzászoktatott bennünket, hogy elfogadjuk az igénytelen, szakszerűtlen munkát. Leginkább azért, mert lassan már nincs pozitív példa, amihez viszonyítani tudnánk. De sajnos az is előfordul, hogy olyan munkát fogadunk el ‘normálisnak’, ami messze áll ettől. Mondjuk, hogy mire gondolunk. A beltéri ajtóknál két okból is érdemes inkább a szakszerű beépítést választanunk. Az egyik, hogy így hosszú ideig hibátlan működést biztosítunk az ajtóknak, a másik pedig, hogy ezt esztétikusan – hiszen az ajtó egy design elem is- tegyük meg.  Most ez utóbbi, esztétikai kérdést vesszük nagyító alá. A pallótokos beltéri ajtó A képen egy un. pallótokos megoldást mutatunk, annak minden hátrányával. Jól látható, hogy a tok vastagsága nem azonos a falvastagsággal, ezért a réseket különböző takarólécekkel próbálták meg eltűntetni. Ezáltal egy több lépcsős, elég hektikus felület alakult ki, ami a modern minimalista lakberendezésben kerülendő. Ennek a kivitelnek a nagy hátránya, hogy nincs semmi állítási lehetősége, ezért a falvastagság tűrései miatt, még a pontos falvastagságú tok sem fog egy az egyben illeszkedni a fal síkjához. További hátrány, hogy a takarólécek rögzítése bonyolult és többnyire csak látható szögeléssel oldható meg. Végezetül, de nem utolsó sorban említsük meg a vízszintes és függőleges tokszárak illesztésénél kialakuló jól látható hézagot, ami sajnos a legtöbb átfogó tok esetén is megjelenik. Ilyen az utólag szerelhető tok kivitel Ezzel szemben nézzünk meg egy a falvastagságban állítható, un. átfogó tokos ajtótok kivitelt. Jól látható, hogy még a legpurítánabb, minimalista stílusban is megállja a helyét. A síkba illesztett kivitelnél nem csak az ajtótok, de még az ajtólap is egy síkban helyezkedik el a borításokkal. Nincsnek sem kiugrások, sem szegelt takarólécek. Ez a tokmegoldás, akár 20 mm nagyságú toleranciát is megenged a falvastagságban. A korábban említett pallótokos kivitelhez képest egy normál utólag szerelhető tok állíthatósága lehetővé teszi, hogy a kisebb falegyenletlenségek mellett is jól illeszkedjen a falra. Ezért ma már a legtöbb beltéri ajtó gyártó ezzel a megoldással kínálja ajtóit.  👉 Az utólag szerelhető ajtótokok előnyeről és lehetséges beépítési hibáiról ebben a cikkünkben olvashat bővebben. Hogyan válasszuk ki a megfelelő ajtótokot típus szerint? Nem minden helyzetben ideális az utólag szerelhető tok. Vannak olyan beépítési szituációk, amikor a pallótok lehet az egyetlen ésszerű választás.Ilyen például a panelházak esete, ahol eredetileg is pallótok volt beépítve, és nincsenek meg a falcsonkok, amelyekre egy átfogó tok biztonságosan ráültethető lenne. Felújítások során gyakran találkozunk ezzel a problémával, ahol a teljes falnyílás újraépítése aránytalan költséget jelentene. Ilyenkor egy pontosan gyártott pallótok még mindig jobb, tisztább és tartósabb megoldást kínál, mint egy kompromisszumos átalakítás. 👉 A különféle modern ajtótok-típusok összehasonlítását megtalálja ebben az áttekintő anyagban. Pallótok prémium kivitelben – speciális helyzetekre Sokan a pallótokos megoldást az „olcsóbb” kategóriával azonosítják, de ez nem mindig van így. Léteznek olyan prémium gyártók, akik az átfogó tokos ajtók mellett pallótokos változatot is kínálnak, kifejezetten a speciális beépítési helyzetekhez. Érdemes szakértővel egyeztetni, hiszen lehet, hogy egy egyedi gyártású pallótok jobb megoldást kínál, mint a falnyílás teljes átalakítása. Sok esetben ez nemcsak költséghatékonyabb, de a lakás eredeti szerkezetét is jobban kíméli. Mire figyeljünk a beépítési méreteknél? A megfelelő ajtótok kiválasztása szorosan összefügg a pontos falnyílás-méretekkel is. A pallótok bizonyos helyzetekben előnyös megoldás, de ha a méretezés hibás, a beépítés hosszú távon problémás lehet. 👉 Erről részletesebben olvashat a szabványos ajtóméretekről szóló útmutatónkban. Szakértői segítség a döntéshez Vajon az Ön otthonában melyik ajtótok lenne az ideális? 👉 Egy rövid konzultáció során segítünk átgondolni a lehetőségeket, hogy a választás ne csak esztétikailag, hanem műszakilag is hosszú távon jó döntés legyen. Vegye fel velünk a kapcsolatot itt. ajtó Mire jó egy hanggátló, hangszigetelt beltéri ajtó az otthonunkban? Tudta, hogy például a porszívózás nagyjából 70 dB-el ‘kényezteti’ a dobhártyáinkat? És, hogy az átlagos gyerekricsaj is eléri a 75 dB-t?”… Elolvasom a cikket ajtó Mi az a BB/ PZ/ WC zár? Időnként szembesülünk vele, hogy bizony nem az egész világ beszél ’ajtóul’, ami esetenként kisebb-nagyobb problémákat is okozhat. Ebben a rövid… Elolvasom a cikket ajtó A pallótokos beltéri ajtó hátrányai Sajnos az elmúlt 30+ év építőipari minősége hozzászoktatott bennünket, hogy elfogadjuk az igénytelen, szakszerűtlen munkát. Leginkább azért, mert lassan már… Elolvasom a cikket Továbbiak betöltése

3 részes pánt beltéri ajtóhoz

Kell-e 3db pánt a beltéri ajtóra?

A beltéri ajtók között láthatunk olyan típusokat, melyeket nem a szokásos két, hanem három darab pánttal szerelnek. Jogosan gondolhatnánk, hogy a megbízhatóbb működés érdekében, pedig nem egészen így van. Először is, tudnunk kell, hogy a normál ajtópánt két részből áll, melynek az egyik fele az ajtólapba, a másik fele pedig a tokszerkezetbe van rögzítve.  Amikor az ajtólapot felakasztják, ezt a két félpántot illesztik össze. Ez hogyan eredményezhet tartós működést egy beltéri ajtónál? Egyrészt úgy, hogy a két félpánt rögzítése erős. A minőségi beltéri ajtóknál fontos a tartós működés, ezért a pántok nem szakadhatnak ki, nem lazulhatnak meg a különféle megerősítéseknek köszönhetően. Másrészt az ajtó felakasztásakor könnyű egymásra illszteni a 2db félpántot, mert azokat mindig összeköti egy egyenes. Ezzel szemben a 3db pántnál ezt nem mondhtajuk el. Ugyanis, a gyártás során, a beltéri ajtók és a tokszerkezetek bizonyos tűréssel készülnek.  Ezért nem lehet egy tökéletes egyenes mentén elhelyezni a 3 db pántot. Ennek eredményeképp az ajtólap forgástengelye nem egyenes, hanem kisebb deformációk, vagy befeszülések keletkeznek benne, amik károsíthatják az ajtót, kilazíthatják a pántokat. Magyarán, ahelyett, hogy tartósabb működést eredményezne, inkább csökkenti azt. Mit tegyünk, ha nagyobb igénybevételt kell kibírnia a beltéri ajtónak? Ez egyszerű, a megrendeléskor érdemesebb nagyobb terhelhetőségű, erősebb anyagból készült pántokat választani, amikből szintén elég csak két darab. lakberendezés 7 extravagáns lakberendezési trend Az extravagáns lakberendezés lehetőséget kínál arra, hogy bátran fejezzük ki a saját ízlésünket, mivel megtalálhatjuk benne azokat a merész és… Elolvasom a cikket ajtó A beltéri ajtó tok 6 fontos tulajdonsága Sokunk számára csak az építkezéskor válik nyilvánvalóvá, hogy a beltéri ajtókat a tokszerkezet segítségével tudjuk beépíteni a falnyílásba. Összeszedtük, hogy… Elolvasom a cikket

Mire jó egy hanggátló ajtó

Mire jó egy hanggátló, hangszigetelt beltéri ajtó az otthonunkban?

Tudta, hogy például a porszívózás nagyjából 70 dB-el ‘kényezteti’ a dobhártyáinkat? És, hogy az átlagos gyerekricsaj is eléri a 75 dB-t?” Ezek a decibel értékek már hangosnak számítanak (hivatalosan a zavaró tartományba soroljuk őket), főként akkor, ha éppen határidőre kellene elkészítenünk egy kimutatást, vagy amikor a home office keretében éppen egy online meeting közepén vagyunk, vagy esetleg pihenni vagy relaxálni szeretnénk. Nos, ilyen esetekben jól jöhet egy hangszigetelt beltéri ajtó a lakásba. Hány decibeltől zavaró a zaj? A halk tartományba (azaz kb. 20 dB-ig) soroljuk az olyan zajokat, amikre egyébként ritkán figyelünk fel, (vagy, amik csak álmatlan éjszakáink közepette tudnak idegesítőek és hangosak lenni) ilyen pl. a légzés, vagy az óra ketyegése. A normál tartományba (21-50 dB) esik a halk beszéd, a lakászörejek, vagy a rádióhallgatás, tévénézés normál hangerőn.  A zavaró tartományban (51-80 dB) találjuk az irodazajt, a porszívó hangját, a hangos beszédet, egy otthoni baráti összejövetelt, egy zajos utcát, vagy a hangos rádióhallgatást. Káros tartományú zajhatásnak számít (90 dB felett) pl. a körfűrész, vagy a hangos üzemi zaj. Ezek alapján egy átlagos otthonban szokásainktól és életvitelünktől függően többnyire normál és zavaró tartományban van a zajszint. Mit szűrnek ki ekkora zajból a normál beltéri ajtók? A normál beltéri ajtók hangcsillapítása beépített állapotban kb. 15 dB, ami azt jelenti, hogy ennyivel tudják csökkenteni a szomszéd helyiségből származó zajszintet. A fenti példák ellenére, szerencsére nem kell brutális hangszigeteléssel rendelkező ajtókat vásárolni ahhoz, hogy biztosítsuk a nyugalmunkat. Ennek az a magyarázata, hogy ha pl. 10 dB-el csökkentjük a zajszintet, akkor az eredeti zajt a fülünk sokkal halkabbnak fogja érzékelni, pontosabban fele olyan hangosnak, mint előtte. Ezért elegendő egy normál beltéri ajtó kb. 15 dB-es helyszíni hangcsillapítása egy átlagos zajszintű otthonba. Nem szűrik ki teljesen a zajokat, de csökkentik annyival, hogy azok ne legyenek elviselhetetlenül zavaróak. Például, ha a gyerek normál hangerőn hallgatja a TV-t, ami ugyebár a 21-50 db tartományba esik, akkor csukott ajtónál ebből hozzánk csak 6-35 dB jut át, ami már nem zavaró. Mivel nyújt többet egy hangszigetelt beltéri ajtó? Gyakorlatilag majdnem kétszer nagyobb nyugalmat biztosít egy normál beltéri ajtóhoz képest.  Hiszen a legegyszerűbb, SK1 osztályba sorolt  hanggátló ajtó 32 dB-s helyszíni hanggátlásával sokkal hatékonyabban csökkenti a mindennapi zajokat. Például egy kiadós porszívózás (70 dB) hangzavarát is a normál tartományba (38 dB) csökkenti, de nyugodtan félrevonulhat olvasni is, a zárt ajtón át halk duruzsolásnak fogja érzékelni a szomszéd szobában nézett akció filmet is.  Az eleve normál tartományban levő zajokat pedig szinte nem is fogja hallani. Hogyan javítható egy normál beltéri ajtó hangszigetelése? Hangszigetelő betétszerkezet A normál beltéri ajtó hangszigetelését nagyobb hangszigeteést biztosító betétszerkezetekkel növelik. Vagyis az általánosan elterjedt méhsejtes papírrács vagy üreges forgácslap helyett legegyszerűbb esetben tömör forgácslap betétet alkalmaznak. Ez a megoldás 32 dB hanggátlásig működik. E felett hangcsillapítás igény esetén 37-38 dB (SK2 hangcsillapítási osztály) és 42-44 dB esetén (SK3 hangcsillapítási osztály) már vastagabb, speciális felépítésű hanggátló betétre van szükség. Küszöbbel A legkisebb mértékű hangszigetelés eléréséhez is szükség van az ajtólap alatti szerkezeti hézag tömítésére. Ezt megtehetjük hagyományos küszöbbel vagy az ajtólapba beépített automata küszöbbel. Ez utóbbi sokkal esztétikusabb és nem zavarja az akadálymentes közlekedést sem. Tömítésekkel A zaj átjutásának helye az ajtón az ajtólap és az ajtótok közötti hézag. Ha ezt tömítjük, akkor csökkenthetjük az átjutó zajokat. Ezt a célt szolgálja hatékony ütköző profil alkalmazása mind a tokban, mint pedig az ajtólap ütköző peremébe beépítve. Erősebb ajtó pántokkal Annak érdekében, hogy az ajtólap mindig tökéletesen üljön bele a tokba, az szükséges, hogy a legkisebb vetemedést is elkerüljük. Ezt akadályozzák meg az erősebb ajtópántok, melyek hosszú idő után is helyüken tartják az ajtólapokat. Szakszerű beépítéssel Az egyik legfontosabb kritérium a jó hangszigetelés elérésében a szakszerű beépítés. Ezeknél az ajtóknál ugyanis a tok és a falazat közötti hézagot a normál ajtók szerelésével ellentétben teljes keresztmetszetben ki kell tölteni PUR habbal. Sőt, nem árt kimondottan hangszigetelő PUR habot alkalmazni.  Milyen hangszigetelő ajtó modellek vannak? A MANTU kínálatában szereplő ajtó modellek bármelyike kérhető hanggátló kivitelben. Ez azt jelenti, hogy Ön kiválasztja az Önnek legjobban tetsző ajtómodelt az egész épületre és a kritikus helyre beépített ajtók esetén egyszerűen megrendeli a hanggátló kivitelt. Így aztán az ajtók az egész lakásban egységes megjelenésűek lesznek. Létezik-e hangszigetelő üvegajtó? A keret nélküli üvegajtó modellek közül azok rendelhetők hangszigetelő kivitelben is, amelyeknek van VSG kivitelük. Ezeknél a típusoknál a több rétegben összeragasztott üveg már elegendő hangszigeteléssel bír akár a 32 dB (SK1) eléréséhez is. Létezik-e hangszigetelő síkban záródó ajtó? A síkban záródó ajtókat a szakmában hívják egyszeres ütközésű ajtóknak is. Ellentétben a falcolt ajtókkal ezeknél az ajtólap és az ajtótok között egyetlen felfekvési él van. Ebből kifolyólag egyetlen szigetelő réteg helyezhető el. Enek ellenére ezek az ajtók is elkészíthetők hangszigetelt kivitelben, de az előbbi probléma okán, sokkal nagyobb figyelmet és szakértelmet kívánnak. ajtó Mire jó egy hanggátló, hangszigetelt beltéri ajtó az otthonunkban? Tudta, hogy például a porszívózás nagyjából 70 dB-el ‘kényezteti’ a dobhártyáinkat? És, hogy az átlagos gyerekricsaj is eléri a 75 dB-t?”… Elolvasom a cikket ajtó Mi az a BB/ PZ/ WC zár? Időnként szembesülünk vele, hogy bizony nem az egész világ beszél ’ajtóul’, ami esetenként kisebb-nagyobb problémákat is okozhat. Ebben a rövid… Elolvasom a cikket ajtó A pallótokos beltéri ajtó hátrányai Sajnos az elmúlt 30+ év építőipari minősége hozzászoktatott bennünket, hogy elfogadjuk az igénytelen, szakszerűtlen munkát. Leginkább azért, mert lassan már… Elolvasom a cikket Továbbiak betöltése

Kilincs magasság

Minden beltéri ajtón azonos a kilincs magasság?

Alapvetően nem sokan gondokoznak el azon, hogy mekkora a kilincs magsság egy beltéri ajtón, vagy, hogy vajon mindegyiken ugyanott van-e. Esetleg azon, hogy lehet-e túl alacsonyan, vagy túl magasan is? Rögtön az elején leszögezzük, az esetek többségében a kilincs azonos magasságban található a beltéri ajtókon. Igaz, ahány ház, annyi szokás, a számítás módja különbözhet, de végeredményben nagyjából ugyanoda esik, méghozzá 105 cm-es magasságba. Ezt minden gyártónál szabványok szavatolják. Azonban akadnak a számunkra megszokott szabványoktól eltérő kialakítások, ilyen például az amerikai, vagy a skandináv, ahol más a kialakult gyakorlat. Ezen kívül akkor találkozhatunk más szabvánnyal, ha egyedileg gyártatjuk le az ajtóinkat, és esetleg azok mindegyike egyedi magassággal rendelkezik. A kilincsek helye az egyedi méretű ajtókon Egyedi méretű beltéri ajtót akkor rendelnek többnyire, ha valamilyen oknál fogva a szabvány nyílás kialakítása jóval költségesebb, mint az egyedi méret felára. Azonban ez nem befolyásolja a kilincs helyzetét, mindegyik ajtón egyforma magasságban lesznek. Természetesen ez csak abban az esetben érvényes, ha ajtógyártó által készített beltéri ajtóról van szó. Ha kisiparossal készíttetjük el beltéri ajtóinkat, akkor ő nem biztos, hogy szabványosítani fogja a méreteket, inkább minden nyílásra elkészíti a szükséges szélességű és magasságú beltéri ajtót. Ennek következtében (pedig belősépítészetileg ez is átgondolatlan, ráadásul nem is esztétikus) megeshet, hogy beltéri ajtóink akár 3-4 féle magasságban kerülnek bepítésre. Így érthető, ha a kilincs magasságot például az ajtólap magasságából számoljuk, akkor azok sem lesznek egy helyen. A modern gyártók közös alappontot használnak a gyártáshoz, így az ajtó zárnyelve mindig belecsúszik a tokon levő zár fogadóba, tehát azonos helyen van a zár és vele együtt a kilincs. Azon túl, hogy egy jó kilincs nem csak jól működik, és működteti az ajtót, de öltözteti is azt, design elemként is jelen van. Azt pedig talán nem is kell ecsetelnünk, hogy az összképen jelentősen ront, ha mindegyik különböző magasságban található. lakberendezés 7 extravagáns lakberendezési trend Az extravagáns lakberendezés lehetőséget kínál arra, hogy bátran fejezzük ki a saját ízlésünket, mivel megtalálhatjuk benne azokat a merész és… Elolvasom a cikket ajtó A beltéri ajtó tok 6 fontos tulajdonsága Sokunk számára csak az építkezéskor válik nyilvánvalóvá, hogy a beltéri ajtókat a tokszerkezet segítségével tudjuk beépíteni a falnyílásba. Összeszedtük, hogy… Elolvasom a cikket

Automata küszöb

Mire jó az automata küszöb?

Az automata küszöb számos problémára nyújt megoldást, akár utólag is, úgy, hogy közben szinte észrevétlen marad. Növelhetjük vele a beltéri ajtók hanggátlási értékét, illetve hatékony védelmet jelent a szagokkal szemben is. Tulajdonképpen ez egy, az ajtó aljára szerelt légzáró szigetelő eszköz, mely az ajtó lapjából az ajtó becsukásakor lefelé csúszik, így az ajtó alatti rést tökéletesen lezárja. Következményeként az eddig átlagos beltéri ajtóból egy magasabb komfortot biztosító beltéri ajtó válik, mivel a küszöb javít az ajtó hanggátlási és hőszigetelési értékén is. (Ennek mértéke függ az eredeti betétszerkezettől is!) Megszűnik a huzat, nem szűrődik át a fény, és a szagok, valamint kevesebb por és rovar jut be az ajtón keresztül. Mindeközben a szobák közötti átjárást nem gátolja, így akadálymentes közlekedésű lakásokhoz is ideális. Az automata küszöböket olyan helyiségeket elválasztó beltéri ajtókra javasolt használni, amelyek között jelentős hőmérsékletkülönbség van, mint például garázs–lakótér vagy spájz-konyha. A fokozott hangszigetelés igényű zene-, moziszoba, játékszoba, illetve dolgozószoba leválasztásánál is érdemes alkalmazni. Az ajtó csukott állapotában zár az automata küszöb, az ajtó nyitásakor a szigetelés felemelkedik és visszacsúszik az ajtólapba, így az teljesen láthatatlan marad. Alapvetően két típusa van: a rejtett kivitelnél az ajtó alsó élében, előre vagy akár utólag kimart nútba szerelik. Az utólag szerelhető változat pedig az ajtólap felületére illeszthető. Utóbbi  nem minden esetben esztétikus és valamivel kevesebb hatékonysággal bír, mint a gyárilag beépített (rejtett) automata küszöb. Kapható normál nyíló ajtókhoz, többszárnyú, toló- és üvegajtókhoz, vagy akár egyenetlen talajviszonyokhoz is. De létezik olyan kivitel, amely zárja ugyan a rést, viszont a levegő cseréjét, a szellőzést is lehetővé teszi. Ez ideális például fürdőszobába vagy WC-be illetve passzív házakba is. lakberendezés 7 extravagáns lakberendezési trend   Az extravagáns lakberendezés lehetőséget kínál arra, hogy bátran fejezzük ki a saját ízlésünket, mivel megtalálhatjuk benne azokat a merész és… Elolvasom a cikket ajtó A beltéri ajtó tok 6 fontos tulajdonsága   Sokunk számára csak az építkezéskor válik nyilvánvalóvá, hogy a beltéri ajtókat a tokszerkezet segítségével tudjuk beépíteni a falnyílásba. Összeszedtük, hogy… Elolvasom a cikket

Wc zár beltéri ajtóhoz

Mi az a BB/ PZ/ WC zár?

Időnként szembesülünk vele, hogy bizony nem az egész világ beszél ’ajtóul’, ami esetenként kisebb-nagyobb problémákat is okozhat. Ebben a rövid írásban a beltéri ajtó zártípusokat mutatjuk be. BB zár: Tollas kulccsal működtethető, ideális a helyiségek nem biztonságtechnikai zárásához. PZ zár: Cilinderbetéttel működtethető. Az ajtólap vastagságához megfelelő méretű cilinderbetét szükséges hozzá. Ezekből különböző típusok léteznek, választhatunk egyszerűt vagy betörésbiztos modellt is, az ajtólap funkciójától függően. WC zár: A választott kilincsmodell WC fordítós kivitelével működtethető. Ideális mellékhelyiségek, fürdőszobák zárhatóvá tételéhez.  Mi az a BB zár, és mikor érdemes használni? A BB zár a beltéri ajtók egyik legelterjedtebb zártípusa. A rövidítés a német „Buntbart” kifejezésből származik, ami egy egyszerű, tollas kulccsal működtethető zárat takar. Funkcióját tekintve nem biztonságtechnikai eszköz, sokkal inkább a zárhatóság érzését adja, amikor egy helyiséget szeretnénk ideiglenesen elzárni mások elől. Mire használjuk a BB zárat? Leggyakrabban olyan lakáson belüli helyiségeknél alkalmazzák, ahol a kulccsal történő zárhatóság kényelmi vagy privát szempont. Ilyen például: hálószoba vendégszoba gyerekszoba dolgozószoba Nem ad valódi védelmet, de lehetőséget biztosít arra, hogy az ajtót ne lehessen szabad kézzel kinyitni. A BB zár jellemzői Egyszerű felépítés, nem tartalmaz cserélhető zárbetétet. Hagyományos kulccsal működik, amely több ajtónál is használható lehet. Gazdaságos megoldás mind anyag-, mind szerelési költség szempontból. A modern lakásokban gyakran nincs rá szükség Az utóbbi években a minimalista, letisztult enteriőrök előretörésével a BB zár – és vele együtt a kulcslyuk is – egyre több otthonból eltűnik. Sok modern ajtó már zárás nélküli, tiszta felületű kivitelben készül, ahol sem kulcslyuk, sem kiálló záralkatrész nem töri meg az ajtólapot. Ez különösen jól érvényesül: homogén falfelületre simuló ajtók esetén színazonos vagy rejtett tokos ajtóknál dizájnközpontú, nyitott terekben Ennek az az alapja, hogy a mai otthonokban egyre ritkábban van valódi igény a beltéri ajtók kulcsra zárására. Ha a magánszféra vagy a nyugalom biztosítása fontos, sokan inkább mágneszáras vagy soft-close mechanikával kombinált nyílászárókat választanak, amelyek zárhatóak ugyan, de nem igényelnek hagyományos zárbetétet. A BB zár tehát egy klasszikus, funkcionális választás, de egyre több tudatos otthontulajdonos dönt úgy, hogy egyszerűen elengedi – a vizuális letisztultság és az életvitelhez jobban illeszkedő térhasználat érdekében. Milyen ajtó mutat igazán jól zár nélkül, kulcslyuk-furat nélkül?👉 Nézze meg a minimalista stílusú, síkban záródó beltéri ajtókat itt. Mi az a PZ zár, és miben különbözik a BB zárral szemben? A PZ zár egy olyan zárszerkezet, amely cilinderbetéttel működik – vagyis a klasszikus tollas kulcs helyett egy kulcsmásolás elleni védelemmel ellátható, cserélhető zárbetét gondoskodik a zárhatóságról. A PZ megjelölés maga a „Profilzylinder” rövidítése, és ma ez az egyik legelterjedtebb megoldás, ha egy beltéri ajtónál komolyabb lezárásra van szükség. Mikor érdemes PZ zárat választani? A PZ zár akkor kerül szóba, ha az ajtó zárása nemcsak formai, hanem funkcionális kérdés is. Vagyis nem elég, hogy be lehessen csukni: valóban meg is kell akadályozni a hozzáférést. Ez jellemzően a következő helyzetekben fordul elő: lakáson belüli dolgozószoba, ahol értékek vagy érzékeny dokumentumok vannak irodahelyiségek, ahol a hozzáférés korlátozása fontos társasházi mellékhelyiségek, amelyek közös, de zárható használatban vannak vagy bármilyen olyan helyiség, amit időszakosan zárva tartunk, de nem főbejáratként Mit tud a PZ zár, amit a BB nem? A legfontosabb különbség, hogy a cilinderbetét cserélhető, és igény szerint választhatunk: kulcsmásolás elleni védelemmel ellátott változatot, azonos zárlatú rendszert (több ajtó egy kulccsal), vagy akár főkulcsos megoldást is, ha komplex rendszert szeretnénk kiépíteni. Ezen kívül a cilinderbetét tartósabb, biztonságosabb, és ha valaha zárcsere szükséges, azt az ajtó megbontása nélkül is könnyen el lehet végezni. A PZ zár tehát túlmutat a beltéri ajtók esztétikai vagy alapszintű funkcionalitásán: olyan megoldás, amely tudatos térhasználatot és valódi hozzáférés-szabályozást tesz lehetővé, még lakáson belül is. Ahol ez számít, ott a PZ zár a legpraktikusabb választás. Mi az a WC zár, és miért más, mint a BB vagy a PZ? A WC zár – más néven privacy zár – kifejezetten olyan helyiségekhez készült, ahol gyors és egyszerű belső zárhatóságra van szükség, de kulcs nélkül. A működése rendkívül egyszerű: az ajtó belső oldalán egy kis elfordítható gombbal zárható, kívülről pedig általában egy érme vagy csavarhúzó segítségével bármikor vésznyitásra is alkalmas. Milyen helyiségekhez való a WC zár? A nevéből adódóan leggyakrabban mosdókhoz, fürdőszobákhoz használják, de minden olyan helyiségbe ideális, ahol fontos a privát használat, ugyanakkor nem szükséges komoly védelem: vendégmosdó fő fürdőszoba mosókonyha lakáson belüli wellness- vagy szaunatér Miért előnyös? A WC zár egyik legnagyobb előnye, hogy nem kell hozzá kulcsot keresni vagy tárolni, és nem fordulhat elő, hogy valaki kizárja magát. A külső nyithatóság lehetősége pedig biztonságot ad, különösen idősek vagy gyerekek esetén. Emellett a zárszerkezet esztétikailag is letisztult – gyakran illeszkedik a kilincs formavilágához. Hogyan érdemes választani WC zárat egy modern fürdőszobába?👉 Összegyűjtöttünk néhány praktikus példát és képes inspirációt a modern fürdőszoba ötletek között. ajtó Mire jó egy hanggátló, hangszigetelt beltéri ajtó az otthonunkban? Tudta, hogy például a porszívózás nagyjából 70 dB-el ‘kényezteti’ a dobhártyáinkat? És, hogy az átlagos gyerekricsaj is eléri a 75 dB-t?”… Elolvasom a cikket ajtó Mi az a BB/ PZ/ WC zár? Időnként szembesülünk vele, hogy bizony nem az egész világ beszél ’ajtóul’, ami esetenként kisebb-nagyobb problémákat is okozhat. Ebben a rövid… Elolvasom a cikket ajtó A pallótokos beltéri ajtó hátrányai Sajnos az elmúlt 30+ év építőipari minősége hozzászoktatott bennünket, hogy elfogadjuk az igénytelen, szakszerűtlen munkát. Leginkább azért, mert lassan már… Elolvasom a cikket Továbbiak betöltése

8 látványos nappali ötlet

Nappali ötletek: 8 látványos megoldás

A nappali lakberendezése mindig különös hangsúlyt kap a tervezgetés során, akár felújításról, akár új építésről van szó. Ezért nem is csoda, ha a lakberendezési magazinokban se szeri se száma a tervezést segítő nappali ötleteknek. Ezek fókuszában rendszerint a tapéták, a bútorok, a textilek, a világítás és a kiegészítők állnak. Cikkünkben mi most egy kicsit hagyománytörő módon, a nyílászárók és burkolatok témakörében szeretnénk olyan nappali ötleteket mutatni, melyekkel eltérhetünk a megszokott megoldásoktól és különlegessé tehetjük a nappalinkat. Ezek elsősorban a különleges designt helyezik az előtérbe, de ugyanakkor nem nélkülözik a praktikus megfontolásokat sem. Miért fontos helyiség a nappali? A nappali kétségkívül az otthonunk egyik központi helyisége, és számos okból fontos szerepet tölt be az életünkben. A mindennapokban a kikapcsolódás helye, ahol leülünk pihenni, olvasni, tévét nézni vagy zenét hallgatni. De általában a nappali az a helyiség is, ahol a családtagok és barátok találkoznak, beszélgetnek és szórakoznak. Tekintettel arra, hogy sok időt töltünk itt, ezért a nappali lakberendezésében ötvöznünk kell a látványt és a praktikusságot is. Melyek a legfrissebb exkluzív nappali trendek? Ugyanúgy, mint az élet számos más területén a lakberendezésben is központi téma lett a fenntarthatóság és a környezettudatosság.  Az exkluzív nappalikban előtérbe kerülnek a természetes anyagok, mint például a fa, a kő, a fém és az üveg. Emellett a modern divat trendek szívesen alkalmaznak geometrikus mintákat, matt felületeket, luxus anyagokat és fémes kiegészítőket. Az exkluzív nappalikban gyakran megtalálhatók az egyedi tervezésű, kézzel készített bútorok és kiegészítők, amelyek a luxust és az egyediséget fejezik ki. Nem hiányozhatnak az okos otthon rendszerek sem, így megjelennek a nappalikban az okos fények, az automatizált árnyékolások és a szellőztetés, valamint a beépített multimédiás rendszerek. Szinte elengedhetetlen a sok természetes fény és a nyitott terek. A nagy méretű ablakok és az átlátható térelrendezés növelik a világosságot és a tágasságot. A lakástextilekben igen kedvelt a selyem, a bársony vagy más luxus anyagok, melyek egyre gyakrabban jelennek meg a nappalik díszítésében, hozzájárulva az eleganciához és kényelemhez. Nem szabad megfeledkezni az exkluzivitáshoz feltétlen hozzátartozó egyediségről sem. A különleges művészeti alkotások és szobrok szinte mindig részei az exkluzív nappali trendeknek, melyekkel személyre szabják és fokozzák az otthon egyediségét. Milyen látványos nappali ötletek vannak? A fentebb leírt általános trendek után nézzünk néhány konkrét példát. Korábbi ígéretünkhöz híven ezúttal olyan ötleteket szeretnénk bemutatni, melyek túlmutatnak a divatmagazinok kliséin és olyan termékekre koncentrálnak, amelyekre ritkábban fókuszálunk. 1. Különleges modern felületek Láthattuk, hogy az exkluzív nappalihoz hozzátartoznak a különleges bútorfelületek, melybe természetesen beleértjük a  beltéri nyílászárók felületképzését is. Ezek közül most a matt és a különleges effekt felületeket ajánljuk a figyelmükbe. A matt felületek általában elegáns és letisztult megjelenést kölcsönöznek a bútoroknak, ajtóknak és egyéb belsőépítészeti elemeknek. Az ilyen típusú felületek szépen illeszkedhetnek modern, minimalista vagy éppen klasszikus stílusú terekbe is. A fekete és a fehér színek különösen alkalmasak a matt struktúrára. A matt felületek számos használati előnnyel is bírnak, így pl. kevésbé mutatják meg az ujjlenyomatokat, karcolásokat és egyéb kisebb sérüléseket. Egy egészen különleges trendi felület, a közepes árszintű CPL ajtó kategóriában a Effekt modellsorozat. A rendkívüli és finom fastruktúra kellemes atmoszférát sugároz és a legmagasabb design igényeket is kielégíti. 2. Nagy üvegfelületek A nagy üvegfelületek a természetes fényt biztosítják otthonunkban. Az átlagos családi házakon a homlokzaton lévő nyílászárók magassága 2400-2700 mm között változik, miközben a luxus otthonokban ez a méret meghaladja a 3000 mm-t. Ez a gyakorlatban gyakran azt jelenti, hogy a nyílászárók magassága megegyezik a födém magasságával. Az ablakok esetében az üvegezés felületét a keskeny keretek alkalmazásával lehet növelni. A luxus kategóriában a Solarlux mindössze 26 mm-es keret szélességű CERO alumínium ablakai egészen lenyűgöző látványt nyújtanak. Ha valaki ilyen stílusú modern épületben gondolkodik, akkor mindenképpen érdemes  a nyílászáró tervezésben nagy tapasztalattal rendelkező építészirodát keresni. (pl.  B13 Építőművész Kft.) 3. Modern kilincsek és vasalatok Nézzünk most néhány olyan exkluzív kiegészítőt, amelyre viszonylag ritkán fordítunk figyelmet. Ezek pedig a beltéri ajtók kilincsei és vasalatai. Az exkluzív trend jellemzők között láttuk a különleges színek és felületek alkalmazását. A beltéri ajtóink tervezésekor egészen egyedülálló és látványos hatást érhetünk el a hangsúlyos színek kombinálásával. Akár a fehér, akár a fa színű ajtóknál bátran nyúlhatunk a szokatlan fekete színhez vagy a különleges titánhoz. Exkluzív fekete színű kilincsek és vasalatok ASTRA CPL ajtókon 4. Üveg térelválasztók A nyitott terű elrendezést szolgálják a nappalikban elhelyezett üvegajtók, melyek lehetnek egy vagy kétszárnyú nyílóajtók vagy tolóajtók. A nagy magasság vagy a széles átjárhatóság segíti a terek összenyithatóságát és a fény akadálytalan áramlását. Egy különleges extravagáns megoldás a Lines Plus modellsorozat, mely az indusztriális stílus kedvelőinek nyújt tökéletes megoldást. A rendkívül keskeny keretek ideálisak a térelválasztásra , hiszen alig akadályozzák az átláthatóságot. Akár teljes falak megépíthetők üvegből, melyre jó példa egy nappalit és konyhát elválasztó modern térelválasztó. Az üvegfalban elhelyezett kétszárnyú alumínium tokos üvegajtó bármely luxus lakás fénypontját jelentheti. Az egyediséget az üvegajtón látható digitális nyomattal fokozhatjuk. 5. Relax ablak Egy egészen különleges ablakkal biztosíthatjuk a természethez való közelségünket  ezzel a formabontó megoldással. Ott ahol nincs lehetőségünk nagy üvegfelületek beépítésére, de szeretnénk több fényt élvezni ott a legegyszerűbb, ha “mi költözünk” az ablakba. A Katzbeck osztrák ablakgyár mutatta be ezt a különleges ablak megoldást, amit relax ablaknak neveznek. A kiszélesített ablakkeret lehetővé teszi, hogy egy kényelmes relaxációs zugot alakítsunk ki magunknak közvetlenül az ablak előtt. 6. Különleges fa parketták Kétségtelen, hogy egy luxus nappaliban szinte kötelező a prémium minőségű fa parketta alkalmazása. Azonban a hagyományos fa parketták nagyon sérülékenyek, érzékenyek a karcolásokra és a benyomódásokra, valamint a pórusokba is hamar beülnek a szennyeződések, ezért sokan okkal ódzkodnak a parkettától. Számukra jelent megoldást a ter Hürne német prémium márka legújabb fejlesztésű Hywood parkettája, amely okafogyottá tesz minden eddigi félelmet. Ez a parketta ugyanis minden eddiginél ellenállóbb a  mechanikai sérülésekkel szemben és ráadásul még vízálló is. A speciális felületkezelés pedig megakadályozza a szennyeződések megtelepedését, így rendkívül könnyen tisztítható. Az egyediséget a különleges halszálkás fektetéssel tovább fokozhatjuk. 7. Tapéta ajtó design lábléccel Napjaink minimalista, letisztult lakberendezésében az egyik  leglátványosabb megoldás a falazattal egy síkban elhelyezett un. tapétaajtó. Ez a kivitel nagyfokú precizitást igényel a falazat készítése során, ellenkező esetben lehetetlen az ajtót valóban síkban illeszteni a falhoz. Mivel egy igen nagy értékű megoldásról van szó, ezért a legkisebb hiba is

Solarlux harmonika ajtó konyha átadó ablak ebédlő

9 mesébe illő konyha design

A konyha designjának kiválasztása számos tényezőtől függ, beleértve az egyéni ízlést, az igényeket, a rendelkezésre álló teret és az aktuális trendeket is. Cikkünkben azt járjuk körbe, hogy milyen konyha designt érdemes választani, és merítünk a legújabb trendekből is. Hogyan válasszunk stílusos konyha designt?  Amennyiben még csak a tervezgetés fázisában tart, az alábbi szempontok segíthetnek az elindulásban: Gyűjtsön inspirációt  Böngésszen konyhai magazinokat, online design platformokat (például a Pinterest-et vagy kövessen be az Instagram-on konyha design-al foglalkozó felhasználókat). Ha inkább élőben szereti megcsodálni a részleteket, látogasson el bemutatótermekbe, illetve konyhabemutatókra.  Határozza meg, mik az egyedi igényei  Gondolja át, milyen funkciók fontosak Önnek a konyhájában. Minden nap főzni fog benne, vagy csak alkalmanként? Szeret bonyolultabb fogásokat is elkészíteni, vagy inkább a gyors és könnyű ételek az Ön műfaja? Mind a felszereltséget, mind a bútorok elhelyezkedését és kialakítását eszerint érdemes meghatározni.  Színek és anyagok kiválasztása  Döntse el, milyen színeket és anyagokat szeretne használni a konyhájában. Vegye figyelembe a falak, a bútorok, a padló és a kiegészítők színét is. Funkcionalitás  A konyhának nemcsak esztétikusnak, hanem funkcionálisnak is kell lennie. Gondolja át, hogy a konyhájában milyen konyhai eszközök, tárolók és munkaterületek kellenek, és igyekezzen ezeket az igényeket figyelembe venni a tervezésnél. Fény és világítás A fény és világítás kulcsfontosságú szerepet játszanak a konyha stílusának és atmoszférájának kialakításában. A megfelelő tervezés  (nyílászárók és világítótestek kiválasztása, valamint elhelyezése) segít kiemelni a konyha szépségét és praktikus funkcióit. Figyeljen az egységre  Fontos, hogy a kiválasztott stílus és design azonos legyen az egész konyhában. A konzisztencia segít abban, hogy a konyha egységes megjelenéssel rendelkezzen. A stílusos konyhatervezés során kulcsfontosságú a személyes preferenciák és az otthoni környezet figyelembevétele. Ne feledje, hogy a konyha olyan hely, ahol a funkcionalitás és az esztétika harmonikus nászára van szükség ahhoz, hogy a használata a mindennapokban is élvezetes és kényelmes legyen. Mi a szerepe a természetes fénynek a konyhában?  A természetes fénynek fontos szerepe van a konyhában, és ennek rengeteg előnye lehet mind az esztétika, mind a funkcionalitás szempontjából.  Azt mondanunk sem kell, hogy a természetes fény nem csak jobb látási körülményeket biztosít, de egy napfényben fürdő, világos konyha összehasonlíthatatlanul jobb hangulatot áraszt, mint ahol nincs ablak, vagy korlátozott a természetes fény mennyisége.  Ráadásul ahol elegendő természetes fény jut be a konyhába, ott nincs szükség arra, hogy nappal is használjuk a lámpákat. Ez nemcsak energiahatékonyabbá teszi a konyhát, de csökkenti a villanyszámlánkat is. A természetes fény segíthet abban, hogy a konyha nyitottabbnak és tágasabbnak tűnjön. Az erős napfény vagy a jól elhelyezett ablakok segíthetnek friss és élettel teli megjelenést teremteni. Arról nem is beszélve, hogy a természetes fénynek pszichológiai és egészségügyi előnyei is vannak. A napfény bevitelének növelése segíthet javítani az alvást, a hangulatot és az általános jóllétet. Ezért érdemes megfontolni a természetes fény maximális kihasználását a konyhatervezés során, például nagy méretű ablakok vagy üvegajtók beépítésével. Miért fontos a minőségi nyílászáró a konyha design kialakítása során? Az ablakoknak és ajtóknak lehetővé kell tenniük a természetes fény beáramlását a konyhába. A jól elhelyezett nyílászárók segítenek abban, hogy a konyha világos legyen, és optimalizálják a természetes fény használatát. Ezen felül az ablakok és ajtók biztosítják a megfelelő szellőzést a konyhában. Ez különösen fontos főzés közben, amikor a pára és szagok könnyen felhalmozódhatnak. A megfelelő szellőzés hozzájárul a friss levegő beáramlásához és a konyha optimális klímájának fenntartásához. A nyílászárók szigetelőképessége befolyásolja az energiahatékonyságot. A kifogástalanul szigetelő ablakok segítenek a hőveszteség csökkentésében télen, és a hőfelvétel mérséklésében nyáron, ezáltal energiatakarékosabb konyhát teremtve. A jó minőségű ablakok és ajtók szigetelik a külső zajokat. Ez különösen fontos az olyan területeken, ahol a konyha közvetlenül kapcsolódik a nappalihoz vagy más helyiségekhez. A hangszigetelés növeli a kényelmet és a nyugalmat. Az ablakok és ajtók designja nagyban befolyásolja a konyha külső és belső megjelenését. A stílusos és harmonikusan illeszkedő nyílászárók segíthetnek abban, hogy a konyha egységes és vonzó legyen. Ha bizonytalan abban, hogy milyen nyílászárókat válasszon a konyhába, érdemes szakember segítségét kérnie. Miben segíthet a lakberendező és a belsőépítész a konyha design kiválasztása során?  A személyre szabott tanácsadás lényege, hogy figyelembe veszik az egyéni ízlését, az igényeket, az életstílusát és az adott tér jellemzőit. Segíthetnek abban, hogy a konyhateret hatékonyan és praktikusan rendezze be a mindennapi tevékenységekhez. Egy lakberendező vagy egy belsőépítész segítenek kiválasztani a megfelelő stílust és dizájnt a konyhához, figyelembe véve az otthona stílusát, az ízlését és az aktuális trendeket. Egyedi és esztétikus kialakításokkal segíthetnek a konyha vizuális vonzerejének növelésében. Ezek az aspektusok együttesen hozzájárulnak ahhoz, hogy a konyha kialakítása ne csak szép legyen, de funkcionálisan is megfeleljen az elvárásoknak.  Hogyan legyen egyszerre praktikus és gyönyörű egy konyha? Fontos, hogy a konyha tervezése során a funkcionalitás kerüljön előtérbe. Gondoljon arra, hogyan használja a konyhát a mindennapi tevékenységek során, és tervezze meg az elrendezést ennek megfelelően. Különösen figyeljen a munkaterületekre, tárolókapacitásra és az olyan praktikus megoldásokra, mint a könnyen tisztítható felületek. Válasszon magas minőségű anyagokat a konyhabútorokhoz, konyhapulthoz és burkolatokhoz. Az időtálló, strapabíró anyagok nem csak esztétikailag vonzóak, hanem hosszú távon is megőrzik megjelenésüket. A színválasztásnál érdemes figyelni a harmóniára. Az egységes színpaletta segíthet abban, hogy a konyha harmonikus és rendezett benyomást keltsen.  A megfelelő megvilágítás kulcsfontosságú a konyhában mind funkcionális, mind esztétikai szempontból. Kombinálja a közvetlen munkaterületi világítást a hangulatvilágítással.  Az élő növények hozzájárulnak a friss és élénk atmoszférához a konyhában. Egy zöldellő fűszernövény-kert nemcsak szép, hanem hasznos is. Fontos a hatékony tárolás megtervezése. Integrált tárolórendszerek, fiókok és polcok segíthetnek a rend és az átláthatóság megőrzésében. A rejtett tárolók is hozzájárulnak a letisztult megjelenéshez. Fűszerezze meg olyan egyedi részletekkel, amelyek személyessé teszik a konyhát. Lehet ez egy szép csempe minta, egy igazán különleges konyhapult, egy extravagáns üvegajtó, vagy egy stílusos konyhai eszköz. Ötvözze ügyesen a klasszikus és a modern elemeket, amivel nem csak egyediséget, de karaktert is adhat a konyhájának. Érdemes figyelnie arra, hogy az ötvözés akkor működik a legjobban, ha az elemek valamilyen szinten harmonizálnak egymással. Hogyan ötvözzük a klasszikus és a modern design elemeket a konyhában? A klasszikus és modern design elemek ötvözése a konyhában izgalmas és egyedi stílust hozhat létre. Az alábbiakban adunk néhány tippet, hogyan valósítható meg ez a harmonikus egyensúly: A színeket érdemes alapos megfontolás után kiválasztani. A

7 extravagáns lakberendezési trend

Az extravagáns lakberendezés lehetőséget kínál arra, hogy bátran fejezzük ki a saját ízlésünket, mivel megtalálhatjuk benne azokat a merész és kifinomult elemeket, amikkel az otthonunkat valóban lenyűgözővé tehetjük. Ebben a cikkben bemutatjuk azokat a legújabb és legizgalmasabb extravagáns lakberendezési trendekbe illeszthető építő elemeket, amelyek inspirációként szolgálhatnak mindazoknak, akik szeretik a stílusos és egyedi otthonokat. Hogyan alakult ki a lakberendezés, a lakberendezési trendek? A lakberendezés és a lakberendezési trendek folyamatosan változnak az idővel, és számos tényező befolyásolja ezen változásokat. A lakberendezés kialakulásában és fejlődésében számos történelmi, kulturális, technológiai és társadalmi tényező játszott szerepet. Az egyes történelmi korszakok, az ipari forradalom, a technológiai fejlődés mind-mind hatással volt arra, hogy az emberek, hogyan rendezték be az otthonukat. A formabontó, extravagáns és nem hétköznapi lakberendezési trendek gyakran jönnek létre a kreativitás, az innováció és az egyéni kifejezés iránti vágy hatására. Sokan egyre inkább keresik az egyedi, személyre szabott megoldásokat otthonaikban. Ennek talán az az oka, hogy az egyedi és extravagáns designok lehetőséget adnak az egyéni kreativitás kibontakoztatására és a saját stílusunk kifejezésére. Van, aki az egyediséget keresi, vannak, akik a kreativitásukat szeretnék kifejezni, míg mások egyszerűen csak élvezik az új és kihívást jelentő dizájnokat. Az extravagáns lakberendezés jellemzői Az extravagáns lakberendezés terén nincsenek szabályok, csak az egyediség és a kreativitás határozza meg a trendeket. Színpompás színek, gazdag textúrák és váratlan formák alkotják ezt az exkluzív világot, amely az otthonunkat igazi műalkotássá varázsolja. Azt azonban érdemes megjegyezni, hogy az extravagáns lakberendezés meglehetősen szubjektív, azaz mindenkinek egyedi lehet az elképzelése arról, hogy mi számít annak. Bár az egyedi ízlés és a saját egyéniségünk kulcsfontosságú az extravagáns lakberendezés megteremtésében, azért van néhány általános irányvonal, amely mentén elindulhatunk. Az extravagáns dizájn során az esztétika, a luxus és az egyedi kiegészítők kerülnek előtérbe. Fontos azonban az egyensúly megtartása, hogy ne váljon túlzottan túlzsúfolt vagy érthetetlen stílussá. Milyen extravagáns lakberendezési trendek vannak? Az igazi extravagancia mindig az egyéni stílusban és az egyediségben rejlik. A lényeg, hogy bátran kísérletezzen a szokatlan kombinációkkal és a kreatív design elemekkel. Többek között, az alábbi felsorolásból is meríthet: Elegáns és szokatlan bútorok, vagy építő elemek Meghatározó színpaletta Luxus anyagok Egyedi falburkolatok és tapéták Csempék és mozaikok Fény és világítás Egyszerűség és tárgyak kiemelése A továbbiakban pedig olyan ötleteket mutatunk, amelyeket nem feltétlenül talál meg a lakberendezési magazinokban, vagy oldalakon, mivel azok elsősorban a bútorokra és a textilekre fókuszálnak. Nyílászárók extravagáns otthonokhoz Az extravagáns beltéri ajtók olyan tervezési elemek, amelyek kiemelkednek az átlagos ajtók közül és egyedi, stílusos megoldásokat kínálnak. Ezek a különleges ajtók hozzájárulnak az enteriőr dizájnjának egyedi karakteréhez és otthona luxus érzetéhez. 1. Üvegajtók Az üvegajtók extravagáns hatást kelthetnek, különösen ha az üveg része érdekes mintázatokkal vagy díszítéssel rendelkezik. A füstös üveg, a színes üveg vagy az üveg mozaikok különleges vizuális hatást kelthetnek. 2. Díszített fa ajtók Fa ajtók díszítéssel vagy faragással, például bonyolult mintákkal vagy művészi részletekkel, hozzáadhatnak egyedi és extravagáns jegyeket a beltéri térhez. A HGM Lines INLAY ajtó modelljei a szélesebb alkalmazási lehetőségeknek köszönhetően különleges hatást biztosítanak az ajtólap felületébe illesztett különböző betétanyagokkal. Akár a padlóhoz illeszkedő elegáns fa betétekkel, akár színes linóleum csíkokkal, vagy akár kellemes, puha filccel tehetjük extravagánssá az ajtólap felületét. A rátétek mindegyike kapcsolatot teremt az ajtóval, a kilinccsel vagy a környezettel, így ugyanaz az anyag több helyen is visszaköszönhet. 3. Szokatlan alakú ajtók Azok az ajtók, amelyek szokatlan formákkal rendelkeznek, például ívekkel, különleges megjelenést kölcsönöznek a helyiségnek. A Licht und Harmonie Gemini üvegajtó modellje kérhető íves kialakításban is, mely igazán különleges hangulatot biztosít bármely nappaliba. Szintén üvegből készült ez az igazán extravagáns üvegajtó kivitel, melyet egy üvegfalban levő alumínium tokban helyeznek el. 4. Az átlagostól eltérő méretű nyílászárók Egy mennyezetig érő beltéri ajtó, vagy egy óriási panoráma ablak szinte vonzza az elképedt és elismerő tekinteteket. Nagy belső terek esetén tovább tudjuk fokozni a nagyméretű nyílászárókkal a grandiózusság érzetét. 5. Szokatlan nyitási mechanizmusok Az ajtók rendkívüli nyitási vagy csukási mechanizmusokkal, például tolóajtók, harmonikaajtók vagy bármilyen egyedi rendszerrel, extravagáns megoldásokat kínálhatnak. Ma már rengeteg módon megvalósítható a fénnyel teli terek koncepciója, amihez a Solarlux harmonika ajtói nagy fesztávon nagy mértékű nyithatóságot biztosítanak. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy Önnek akár 14 méter széles is lehet a terasz ajtaja, amit könnyen nyithat és zárhat. Az utóbbi években egyre nagyobb népszerűségnek örvend az úgy nevezett tapéta ajtó. Ez nem csak azt jelenti, hogy az ajtó teljesen a fal síkjában helyezkedik el, de akár teljesen egyforma felületű is lehet a fal, illetve az ajtólap. Bár a tolóajtók már nem számítanak kimondottan szokatlan nyitású nyílászárónak, ez a fekete biztonsági üvegből készült fal előtt futó tolóajtó a megfelelő enteriőrben igazán extravagáns hatást kelthet. 6. Különleges felületek Az ajtók különleges felületi bevonatokkal rendelkezhetnek, például magasfényű lakk, texturált festés vagy akár szövetborítások. Az elegáns és finom tapintású nano matt ajtók különlegessége, hogy CPL felületüknek köszönhetően igazán strapabíróak, és kevésbé látszódnak meg rajtuk az ujjlenyomatok. Egy speciális kiegészítő bevonatnak köszönhetően a NANO-MATT felületek egyedi matt megjelenést és bársonyos, elegáns tapintást biztosítanak. Ez eddig nem volt lehetséges a CPL ajtók esetében, hanem kizárólag a magas minőségű, bonyolult lakkozási technikával készült beltéri ajtók számára volt fenntartva. A CPL és az új NANO-MATT felületi technológia kombinálásával ezek az ajtók nagyon vonzó árú alternatívát jelentenek az elegáns nappali kialakításához. Egy jól megválasztott design mintás üvegajtóval könnyedén teremthet extravagáns hangulatot az otthonában. 7. Egyedi kilincsek és fogantyúk Az ajtók stílusát fokozzák az egyedi és díszített kilincsek, fogantyúk vagy más kiegészítők. A kilincsek esetében játszhatunk azzal, hogy olyan felületet, vagy formát választunk, amely máshol is visszaköszön az enteriőrben. Ehhez kínál egy új, izgalmas kivitelt a HGM ajtógyár. A plug in kilincsnek nevezett típus lényege a cserélhető előlap, amely lehetővé teszi, hogy a beltéri ajtóval megegyező szín és felület jelenjen meg a kilincsen. Az extravagáns beltéri ajtók tervezése során fontos figyelembe venni az egész lakberendezési stílust és a környezetüket, hogy harmonikus és összhangban legyenek az enteriőrrel. Ezek az ajtók egyedi kifejezésmódok lehetnek, de a megfelelő tervezés és kivitelezés elengedhetetlen az összhang megteremtése érdekében. Extravagáns padlóburkolatok Az extravagáns padlók kiválasztásakor fontos figyelembe venni a tér teljes designját és azokat az elemeket, amelyekkel kombinálják. Az egyensúly megtartása segít abban, hogy az extravagáns padlók harmonikusan